Sok minden történt amióta nem írtam túl vagyunk két műtéten de most már jóra fordult a helyzet
Tavaly október óta túl vagyunk egy 2016. novemberében történő műtéten amikor helyre igazították a titánium rudat a hátába és újból csavarozták, amit szintén 2és fél hónapos váladékozás követett mivel a bőre többször volt vágva és emiatt nehezebben gyógyult. Nem voltak egyszerű napjaink, heteink, hónapjaink, de túl vagyunk rajta. Tavasszal újból kezdődtek a problémák, lesüllyedt a rúd mivel gyenge a csípőlapát csontja, majd kezdett a törzse összecsúszni ismét emiatt jelentkeztek a nehéz légzések - fulladások amit ventolinos és beroduálos porlasztásokkal tudtunk valamennyire enyhíteni, aztán eljött a 2017 júniusa és újból túl esett egy gerinc műtéten ami nagyon jól sikerült, szépen kiegyenesítették újból , és újra csavarozták mindkét oldalon a csípőlapátjába és a csigojába is kapott csavart, ami megerősítette a rúd tartását. Az eddigi műtétek legstabilabb helyzetébe most került , az orvosok elmondása szerint, mert a gerinc alsó csigolyájába is kapott egy-egy csavart,, aminek nagyon örültem, hisz így ki kellene bírnia egy évig aztán csak nyújtani kellene egy év múlva és tovább maradhatna a rúd míg növésben van. Hátha nyerünk még két évet a végleges műtétig. A lényeg hogy jelenleg rendbe van minden, kap levegőt rendesen újból, a háta szépen gyúgyul, amit június 15-én műtöttek, a varratokat kiszedték, szépen gyógyul, már nem váladékozik, most három vágása van a középső vágás kicsit nehezebben gyógyul, mert elhalt egy szakaszon a bőr, de alatta képződik az új bór , fertőtlenítem és kötözöm rendszeresen, jövőhéten megyünk vissza kontrollra hogy hogy halad a sebgyógyulás. Most már remélem jobb idők jönnek ránk, pozitívan várjuk a nyári szünet hónapjait és a következő tanévet és köszönetet mondunk az orvosoknak hogy kitartóan és lelkiismeretesen és a legjobb szakmai tudásukkal segítenek és gondolkodnak a hogyan továbbon , hogy a kislányomnak a legjobb legyen. Nelm utolsó sorban köszönöm Istennek, hogy meghallgatja imáimat és a segítségkérésemet és velünk van és megsegíti a gyermekemet és erőt ad és vigyáz rá.