Történetünk 8. része : Nem volt könnyű az újrakezdés az átmeneti otthonban

Gabikával  az óvodába jártunk, közben sokat voltunk kórházban a veséje miatt, de mind emellett nem volt könnyű a helyzetünk Budapesten a családok átmenetiotthonában. Amikor  első nap oda értünk, az otthon felújítás alatt volt, 2010. augusztus 3-a volt, a családgondozónk nagyon kedves és segítőkész volt, felkisért minket egy felújítatlan  garzon szerű lakásba, mondván pár nap vagy egy hét mire átadják a felújított részt és átköltözhetünk  az akadálymentes garzonba. Az első napokat nagyon rosszul viseltük, nemsok hílya volt, hogy vissza menjük vidékre haza,de a kislányunkat néztük, hogy neki vidéken semmi lehetősége nem lesz a tovább fejlődésre, a kitülemkedő gerince miatt ami egyre nagyobb dudor volt, ahogy telt az idő , emiatt pedig nem adhattam bentlakásos óvodába.Sokat pityeregtem  éjszakánként a sötétbe, de ki kellett bírnom nekem és a családomnak férjemnek és nagylányomnak és Gabikának  is,hiszen a család 4 tagú volt . Ki sem pakoltunk a zsákokból amiben ruháinkat hoztuk fel a saját otthonunkból, pár nap múlva átköltözhettünk. Liftes, több lakásos épület volt. A felújított szoba, konyhás , fürdőszobás lakás megnyugtatóbb volt amikor átmentünk, kicsit fellélegeztem. Itt is kellett lakbértfizetnünk, de lényegesen kevesebbet, mintha albérletet fizettünk volna, a rezsiért nem kellett fizetni ami nagy segítség volt, hiszen amikor felkerültünk, se munkánk nem volt, se ismeretségünk, se semmink Azt hittük,hogy a sok álláshirdetésből játszva sikerülni fog pár nap múlva munkát találni. De sajnos a valóságban nem így van. Elhívnak elbeszélgetésre, teszt töltésre, stb. és majd holnap  értesítjük címmel elköszönnek. Persze az ilyen azt jelentette hogy sok ember közül esélytelen hogy felvegyék dolgozni. 3 hónapnak kellett eltelnie, hogy egy folyamtos állást találjon a férjem, A nagylányomnak sokkal később sikerült munkát találnia, eleinte nagyon elkeseredett. Nekem pedig esélyem se volt , hogy dolgozzak hiszen Gabikával állandóan az orvosokat, kórházakat jártuk, a mai napig le vagyok kötve vele, éjjel és nappal is ez a kötelességem, hisz anya vagyok. Nem  volt  könnyű a mindennapjaink, sokmindent meg kellett vonni magunktól, vissza gondolva nem is tudom hogy éltük túl a mindennapokat. Több kérelemmel és engedéllyel 2 évig lehettünk ott, sok küszködéssel, spórolással, kórházzal, gyógyszerkiadással, több hónapos munkanélküliséggel , egy évig egy keresettel, adóságokkal amit még odahaza a Gaibka fejlesztése céljából halmozódott fel, azt 2 év után rendeztük, majd takarékoskodtunk, és sikerült albérletbe kiköltöznünk. Azóta 4. éve albérletben élünk, egy keresettel, plusz ápolási díjjal, nem egyszerű, a mi helyzetünkben az albérletet fenntartani, mert ahol folyamatosan évek óta betegség az úr ott a betegség viszi a pénzt. Sokszor volt úgy, hogy ha valami nem változik az anyagiak terén akkor haza kell mennünk, de mindig sikerült túlélnünk. Emellett próbáltunk heti rendszerességgel masszázst biztosítani magánúton kislányunknak. 

Ezeket nem azért írtam, hogy sajnálni kell minket, csak hogy elmondhassam  :" Nem volt könnyű, és ma sem könnyebb." Nagy segítség lett volna, ha nyertünk  volna a lakáspályázatokon, de nem sikerült. Ha a lakhatásunk megoldódna,  akkor Gabiknak a fejlesztésére, többet tudnánk  fordítani, és tudnánk félelem nélkül biztosíatani a lehetőségeket az iskola és az orvosok szempontjából. De amíg bírjuk, csináljuk rendületlenül!