Gabika idegen környezetbe került, visszahúzódó lett, de a mosoly mindig ott volt.

Gabikát 2010. szeptemberétől naponta hordtuk a mozgásfejlesztő óvodába, szépen erősödött, tartotta az eddig elérteket, idegen környezetbe került, nem csak az óvodába, de a családok átmeneti otthona is idegen volt a számára, így kicsit vissza húzódóan, szégyenlősen viselkedett, sem az óvodában, sem az átmeneti otthonban nem volt hajlandó senkivel beszélni, kommunikálni. Mosolygott, ha valami nem volt jó a számára akkor sírt, de nem válaszolt, gyerekekkel sem beszélt. Csak velünk volt hajlandó beszélgetni. Sokan azt gondolták akik nem ismerték az ovodában és az otthonban, hogy igazából lehet hogy nem is tud beszélni, csak mi azt mondjuk hogy igenis tud. Nem tudtuk bebizonyítani sajnos, ha erőltettük, hogy beszéljen, még rosszabb volt. Megcsinálta a feladatokat amiket kértek tőle, hiszen szeret mozogni, Felvettem hangfelvételre a telefonomra, amikor énekelt vagy beszélt, számolt angolul, aztán megmutattam az ovodába egy két konduktornak, de szerintem nem hitték el, hogy ő beszél és énekel vagy számol. A lényeg az volt, hogy a fejlesztések menjenek. A kommunikáció másodlagos dolog volt, bár aggódtam emiatt is. Mutizmus ( akaratlagos némaság)-ra gyanakodott  az ovodavezető , Ekkor Gabika 5 éves volt, és ez az egész elhúzódott egészen 9 éves koráig. Most 11 éves lesz pár hónap múlva és már mindenkivel beszél iskolába, mára már az orvosokkal is és nővérekkel is kommunikál, bár még van olyan helyzet, hogy nem hajlandó megszólalni. Hogy ezt hogyan is értük el? Kínkeservesen, de sikerült. Azt hittem soha nem fog senkivel kommunikálni, legelőször óvoda után közösséget váltottunk más intézménybe keztdtük el az iskolai előkészítős éveit, a 2 év családok átmeneti otthonában tartózkodásunk után mára már 4 éve albérletben tartózkodunk, a környezetünkben ( iskolában, barátokkal, futó társakkal, orvosokkal, nővérekkel, anyukákkal, gyerekekkel,) megbeszéltem hogy senki ne mondja neki , hogy mikor fogsz már beszélni, mikor fogjuk hallani a hangodat, és ha pedig megszólalna, akkor nehogy felkiáltsanak, hogy jééé megszólalt a Gabika, mert akkor újból vissza húzódik a némaságába. Az iskolában a pszcihológus, és az osztályfőnök és segítője teljes odaadással és türelemmel voltak Gabika iránt, minden feladatba bevonták, először csak fejbólintással és fejrázással válaszolt, majd későbbiekben tátogott mintha beszélne, de hang nélkül, aztán utána következett, hogy halkan a fülébe súgta az osztályfőnökének a feladatra a választ, majd megpróbálkozott néha hanggal is válaszolni és ez így fokozódott, mindenki természetesnek vette, senki nem csodálkozott hogy beszél, az osztálytársai is csodálatos gyerekek mert segítették ők is. Mára már a folyosó egyik végéből hallatszik a hangja a másik oldalba,ha kiabál valamelyik osztálytársának. A mutizmust legyőztük !